Magyar Péter a Pride-kérdésben is angolnázott – de végül csak kibújt a szög a zsákból

2025. március 23. 06:22

Gyurcsány Ferenc egyenes beszédet várt a Tisza Párt elnökétől az LMBTQ-rendezvény ügyében, ám a politikus kibújt a válaszadás alól, és gumicsontnak nevezte a kérdést, miközben azt azért elmondta, nem megy ki a felvonulásra.

2025. március 23. 06:22
Pálfy Dániel Ábel

Az ellenzéki oldalon nagy felháborodást keltett, hogy az Országgyűlés kedden elfogadta a Fidesz által benyújtott törvénymódosító javaslatot, amely értelmében tilos lesz olyan gyűlést megtartani, amely a gyermekvédelmi törvény 6/A. §-ában meghatározott tilalmat sérti, vagy a Gyvt. 6/A. § szerinti tilalmazott tartalom lényegi elemét jeleníti meg. 

Ezt is ajánljuk a témában

Ez a azt jelenti, hogy amennyiben a törvénymódosítás életbe lép, 

tilos lesz olyan nyilvános gyűlést tartani, amelyen tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat tesznek elérhetővé, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve amely a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg. 

A törvénymódosítást 136 igen és 27 nem szavazat mellett megszavazta a parlament, az ellenzék már ülésteremben tiltakozását fejezte ki, (a Momentum ezt füstgyertyák égetésével nyomatékosította). Még aznap Hadházy Ákostól Karácsony Gergelyen és a vele összeszólalkozó Baranyi Krisztinán keresztül Gyurcsány Ferencig számos ellenzéki politikus tiltakozott az ellen, hogy a döntéssel gyakorlatilag lehetetlenné válik a Pride nevű évente rendezett felvonulás megrendezése. 

Magyar Péter egy teljes napnyi hallgatás után szerdán reggel egy hosszú Facebook-bejegyzésben reagált a döntésre. 

Annak ellenére, hogy amint a fenti idézetben olvasható, a módosító kifejezetten a gyermekvédelmi törvény tiltását terjeszti ki a gyűlésekre, a politikus szövegében egyszer sem említi az LMBTQ-kérdést illetve a Pride-ot, a törvénymódosítás bírálatában kizárólag a „gyülekezési szabadság szűkítéséről beszél”. 

A Tisza Párt elnöke emellett párhuzamot von a Gyurcsány-kormány alatt történt 2006-os rendőrterror és a törvénymódosítás között, mert szerinte mindkettő magyar emberek alapvető, gyülekezéshez való jogát veszi semmibe. Magyar Péter eközben nem tesz különbséget az őszödi beszéd után kirobbant hónapokig tartó, majd ártatlan emberek összeverését és bebörtönzését eredményező országos tüntetések, és egy szexuális kisebbségek reprezentációját célzó - sokszor a társadalom többségét provokáló - rendezvény között.  

Ezt is ajánljuk a témában

Gyurcsány és Magyar Péter összebalhézott a Pride miatt 

A DK elnöke ezt nem hagyta szó nélkül. Gyurcsány Ferenc nyílt levelet írt Magyar Péternek, amelyben többek közt úgy fogalmaz, „Ön hazudik, amikor azonosságot próbál teremteni a Pride mostani betiltása és 2006 ősze közé. Nem egyszerűen téved, ilyen van ugyebár, Ön hazudik.”

Gyurcsány szerint 2006 őszén, amely „politikai élete olyan drámája, amely személyesen is mélyen megviseli” hibázott miniszterelnökként, tévedett, de se történelmi, se politikai bűnt nem követett el. 

Ezzel szemben úgy véli, Orbán Viktor történelmi és politikai bűnöket követ el – és aki egyenlőségjelet tesz közéjük, az manipulátor, és hazudik. „A gazemberek rendszere – ez az a NER, amit Ön egy évvel ezelőttig lelkesen támogatott – és az én, mi tagadás, helyenként akár súlyos hibákat is vétő, de a demokratikus alkotmányosság keretei között működő kormányzásom közé egyenlőségjelet tenni mérhetetlen alávalóság.” – fogalmazott a 2009-ben végül megbukott egykori miniszterelnök. 

Gyurcsány szerint Magyar Péter mindezt azért teszi, hogy „ne kelljen egyenesen beszélnie, viselkednie. Ki akar bújni az egyenes állásfoglalás alól: egyetért a Pride-dal vagy nem.”

Magyar ezt követően a DK-elnök bejegyzése alatt szintén hazugnak nevezte Gyurcsány Ferencet. „Ön végtelenül álszent és cinikus. De a célját már elérte a poszttal, a Fidesz-propaganda már bőszen osztja mindenhol” – fogalmazott, ám a Pride kérdését itt sem említette egyetlen szóval sem. 

Nem ez az első alkalom, hogy Magyar Péter óvatosan egyensúlyoz egy közérdeklődés övezte politikai kérdésben, korábban az orosz-ukrán háborúval és a lehetséges fegyverszünettel kapcsolatban is kerülte, hogy egyértelmű kijelentéseket tegyen, sőt némileg ellentmondásos nyilatkozatokat tett. 

Ezt is ajánljuk a témában

„Felkérdezték” a Pride ügyében Magyar Pétert

Kérdés, hogy ez a Magyart támogató liberális szavazóknak meddig lesz elég. Gyurcsány Ferenc úgy reagált a politikus kommentjére: „Ön hajlandó-e megvédeni a Pride-ot, vagy a lelke mélyén fideszes maradt? Álljon ki a Pride mellett, és legyen ott maga is!”. De nem a DK elnöke volt az egyetlen, aki egyenes beszédet követelt Magyar Pétertől az ügyben. 

A Magyarországról pár éve külföldre költözött filmrendező, Schilling Árpád szerint a Tisza Párt elnökének egyértelműen állást kellene foglalnia a Pride kérdésében. Schilling egy bejegyzésben úgy fogalmazott, 

Ha Magyar illiberális jobboldaliakat akar bevonzani, akkor nem állhat ki a Pride mellett.

 Hogyan is nézne ki, hogy Magyar Péter, aki a NER-ből jött, büszke rá, hogy konzervatív családból származik, kínosan ügyel rá, hogy beszédei közben a sok magyar lobogó között mindig csak egy árva EU-s zászló lengedezzen, most »pedofilok« társaságában vonul?”

„Magyar Péterrel ellentétben úgy gondolom, hogy meg kell tartani a Pride-ot, és ki kell állni az LMBTQ+ közösség mellett – és nem mismásolva, hanem egyenesen. … Magyar Péternek vállalnia kell a kockázatot, hogy ne veszítse el hitelét, és együtt kellene sétálnia mindazokkal, akik a térfigyelő kamerák kereszttüzében is felvállalják akár nemi, akár politikai identitásukat.” – fogalmazott Schilling Árpád. 

Az ATV szembesítette a kérdéssel, Magyar közölte, nem megy Pride-ra, de engedélyezné

Hiába szeretné azonban a filmrendező, Magyar Péter nem fog a Pride-on sétálni. A törvénymódosító elfogadása előtt, még hétfőn az ATV vendége volt a Tisza Párt elnöke, és Rónai Egon műsorvezető többek közt arról is kérdezte, részt venne-e a Pride-on, a politikus erre egyértelmű nemmel felelt. Magyar Péter hozzáfűzte, hogy mindenkinek azt tanácsolja, hogy nézze meg a miniszterelnök pár évvel ezelőtti nyilatkozatait, „üsse be a Google-be, hogy miket mondott Orbán Viktor, hogy hogyan védik meg a Pride-ot”

Kiemelte, hogy amennyiben a Tisza Párt megkapja a felhatalmazást a választóktól, akkor mindenki számára biztosítani fogják a gyülekezés jogát, a témát viszont gumicsontnak tartja.

Magyar Péter tehát ismét burkoltan fogalmazott, de kijelentése a gyakorlatban azt jelenti, hogy szerinte a Pride megrendezéséhez való jogot biztosítani kell. 

A műsorvezető felvetésére, miszerint a társadalom akár tíz százalékát is érinti a téma, Magyar ellentmondott, „nem, mert a társadalom tíz százaléka soha nem volt kint a Pride-on”. „Viszont a társadalomnak jóval több mint tíz százaléka él a létminimum alatt: 900 ezer nyugdíjas, több százezer gyermek, és megint nem ezekről a kérdésekről beszélünk, hanem a rovarokról, és erről a felvonulásról, amit még be se tiltottak, és egyébként, ha betiltják, akkor alkotmányellenesen teszik” – tette hozzá. 

Legolvasottabb cikkeink Pride-ügyben

Itt a Fidesz javaslata a Pride betiltásáról.

Kiabálás, füstgyertya, kiürítés – megszavazta a parlament a Pride-ot betiltó törvényjavaslatot (videó).

Videón, mivel nem találkozhatnak a gyerekek, ha nem lesz Pride.

Ettől már nem kell félni: a legmegbotránkoztatóbb képek a budapesti Pride-ok történetéből (galéria).

Sulyok Tamás megszólalt: ezért írta alá a Pride-ot érintő törvénymódosítást.

„A világ leggyávább főpolgármestere!” – a Pride miatt esett neki Baranyi Krisztina Karácsony Gergelynek.

Orbán Viktor elmondta, lehet-e számítani letartóztatásokra a Pride-ot érintő törvénymódosítás kapcsán.

Még a legnagyobb rajongói is ízekre szedik Magyar Pétert a legújabb bejelentése miatt.

Bagdy Emőke a Pride hatásáról a gyerekekre: félelmet, zavart kelthet, a következmények kiszámíthatatlanok.

Biblia- és keresztényellenesség a Pride-on: hárít a Chat GPT.

Öt híres eset: így gyalázták a kereszténységet a Pride-on és más LMBTQ-eseményeken.

A pszichológus szerint a Pride több szempontból is rosszul hat a gyerekekre – mutatjuk, miért!

Nyitókép: AFP/Szentgallay Bálint

Összesen 228 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukasmacska
2025. március 23. 15:25
"Nem ez az első alkalom, hogy Magyar Péter óvatosan egyensúlyoz egy közérdeklődés övezte politikai kérdésben, korábban az orosz-ukrán háborúval és a lehetséges fegyverszünettel kapcsolatban is kerülte, hogy egyértelmű kijelentéseket tegyen, sőt némileg ellentmondásos nyilatkozatokat tett. " Vagyis pont úgy viselkedik, ahogy a saját jól felfogott érdeke kívánja. Nagy felfedezés!
llancsi74
2025. március 23. 15:10
Még nem mondták meg Wéberék Törppetinek,hogy mit mondjon...🤣🤣🤣
atti64
2025. március 23. 14:16
mamika anyádat levadásztad már a fárol??????????????????szopd le az összes TISZÁST KÖCSÖG PATKÁNY VAGY BAZD MEG ANYÁD!!!!!!!!!!!!!!!
2025. március 23. 11:04 Szerkesztve
..áradjunk hahhóó csak a Tisza a sokkal jobb élet reményében hahhóóó minden jobb lesz több milliós fizetés jobb élet...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!